2011. február 21., hétfő

Gyors téli borsóleves

Az ötlet apanagymamáé. Nemrégiben volt nálunk, és feltettem neki a kérdést, mit is kezdhetnék azzal a regiment fagyasztott Francia saláta alappal, amit egy hirtelen ötlettől vezérelve apa szerzett be kb. 2 hónapja. Csücsültek a fagyasztóba, és nézegettem néha, valami levest kellene belőle, de pont a borsó leves nem jutott eszembe. Pedig adja magát.

Hozzávalók:

- kis fej vöröshagyma
- 1-2 ek olaj
- 1 zacskó (450gr-500gr) fagyasztott Franciasaláta alap
- 4 kisebb v. 2 nagy burgonya
- 1 kisebb csutak (fél csokor petrezselyem- és fél csokor zellerlevél összekötve), lehet fagyasztott is
- só
- 1 teáskanál őrölt paprika
- pici őrölt bors
- kb. 2,5 l víz
- aki szereti tehet bele ételízesítőt, de akkor nem kell só, vagy csak kevesebb én nem használom, csak nagyon ritkán

Levesbetétnek nokedli:

- 1 tojás
- liszt amennyit felvesz, hogy lágy tésztát kapjunk
- pici só

Elkészítés:

Leves:
A fagyasztott zöldséget egy szűrőbe, és öntsük le forró vízzel, majd hagyjuk lecsepegni.

Egy 5 literes fazékba tegyük fel a tűzre az olajat és pirítsuk meg benne az apró kockára vágott hagymát. Öntsük rá a zöldséget és erős tűzön pirítsuk 2-3 percig, majd öntsük fel vízzel. Tegyük bele a kis kockákra vágott burgonyát, a fűszereket, a csutakot :-).

Ha felforrt, vegyük le takarékra, és ha, ha megfőtt az összes zöldség, szaggassuk bele a tésztát , ha szeretjük. Hagyjuk hogy felforrjon, és már kész is van.

Levesnokedli:

-1 tojás (fél is elég, ha aznap sütök kifliket, akkor a kenésből megmaradtat szoktam használni)
- annyi liszt, amit felvesz, kb 4 ek.

A tojást egy mélytányérba teszem, összekeverem a sárgáját és a fehérjét, teszek bele kicsi sót, és kanalanként a lisztet, hogy lássam, mennyi is kell bele. Olyan sűrűre szoktam keverni, hogy egy kanállal könnyedén beleszaggathassam a levesbe, vagy a nokedliszaggatón keresztül, szinte átfollyon.

Igazából tovább tartott leírni, mint megcsinálni.

Heti menü-2010. február-04

A tízórai és az uzsonna általában, gyümölcs, joghurt, túrókrém szokott lenni, ezt külön nem írom le.

Hétfő

R.: Tej, gabonapehely
E.: Gyors borsóleves , vajas kifli
V.:

Kedd

R.: Tejeskávé, vaj, lekvár, méz, péksütemény, gyümölcslé
E.: Őszibarackrém leves, tejfölös lecsó
V.: Virsli, mustár, majonéz. kenyér

Szerda

R.: Tejszínhabos kakaó, kakaóscsiga
E.: Brokkolikrémleves, pirított kenyérkockákkal
V.: Tejberizs

Csütörtök

R.: Tea, kenyér, vaj, felvágott v. szalámi, sajt
E.: Palócleves szójával, Lencsefőzelék, sült virsli
V.:

Péntek

R.: Tea, kenyér, körözött, alma
E.: Paradicsomleves betűtésztával
V.: Tejbegríz

Szombat

R.: Tea, bundáskenyér ( valahogy hagyomány lett belőle, hogy kevés kivétellel, mindíg ez van)
E. : Bevásárlás
V.:

Vasárnap

R.: Kakaó, vajas kifli, vaj, méz, lekvár, gyümölcslé
E.: Egyszerű hagymaleves, Csőben sült burgonya, Narancsos palacsinta,
V.:

2011. február 12., szombat

Tartós alapélelmiszerkészlet-1.


Mert mit is tartsunk itthon, amihez mindig nyúlhatunk?

Ehhez először is ismerni kell a család étkezési szokásait, vagy legalább a sajátunkat. Ezekből már a hónap elején bevásárolhatunk legalább a havi adagot, ha van hűvüs kamránk, akkor többet is. Nekem sajnos nincs, így a molyok miatt csak 1 hó napra előre vásárolhatok.

Kezdjük a tartós élelmiszerekkel:

- liszt kb. 6 kg.
- kristály cukor kb. 2 kg
- porcukor kb. 1/2 kg.
- rizs kb. 2 kg
- búzadara kb 1 kg.
- szójakocka kb 4 csomag
- szójagranulátum kb. 2 csomag
- szójaszeletek 1 csomag ( de ebből többet veszek, mert ritkán lehet kapni)
- zsemlemorzsa 2 csomag
- szárított élesztő 3 cs.
- vanillin cukor 4 cs.
- sütőpor 4 cs.
- lencse 2 cs.
- sárgaborsó, vagy zöldborsó 1 cs.
- száraztészta:
- csiga 4 csomag
- fodros nagykocka 2 csomag
- rövid metélt 2 csomag
- cérnametélt 1 csomag
- háztartási keksz
- corn flakes

a fagyasztóba:

- darálthús 1 kg. félkilónként lefagyasztva
- csirkemell 6 db, kettesével lefagyasztva
- csirkemáj 1 kg. félkilónként lefagyasztva
- egész csirke 4 db
- zöldborsó 1 kg
- franciasaláta keverék (isteni zöldborsóleves van belőle)
- vmilyen finomabb zöldségkeverék
- hasábbburgonya

Konzervek, befőttek, lekvárok:

Sok mindent tesznek el a nagyszülők, így nemigen szoktam venni, de ha vennék akkor köztük lennének:

- lecsó
- kukorica
- vörös bab
- paradicsomlé
- csemegeuborka
- csalamádé
- meggy
- cseresznye
- körte
- őszibarack
- sárgabaracklekvár
-ribizlilekvár
- narancslekvár
- eperlekvár
- meggylekvár
- méz

Ilyenkor megnézem, hogy milyen fűszerek fogytak ki és azt is megveszem, illetve ha valami nem fogyott ki az alapkészletből, akkor csak felpótolom a mennyiséget. Majd írok még hozzá ha valami eszembe jut.

A kép innen van, sajnos nekem nincs kamrám: http://www.tutitippek.hu/blog/pics_up/kamra3.jpg

Heti menü-2010. február-03

Az e heti étrend valahogy borult, úgyhogy átírom, azt hiszem.

A tízórai és az uzsonna általában, gyümölcs, joghurt, túrókrém szokott lenni, ezt külön nem írom le.

Hétfő

R.: Tej, gabonapehely
E.: Tegnapi maradék , vajas kifli
V.: Tegnapi maradék helyett gombakrém leves, rántott gombafejek, rántott hagymakarikák, krumplipüré, csokis-narancsos minimuffin

Kedd

R.: Tejeskávé, vaj, lekvár, méz, péksütemény, gyümölcslé
E.: Húsleves, sültcsirke
V.:Tejbegríz, kakaó

Szerda

R.: Tea, rántotta, sült szalonna
E.: Tegnapi maradék
V.: Hideg vacsora

Csütörtök

R.: Tea, kenyér, vaj, felvágott v. szalámi, sajt
E.:
V.:

Péntek

R.: Tea, kenyér, körözött, alma
E.:
V.: Rakott brokkoli-karfiol

Szombat

R.: Tea, bundáskenyér ( valahogy hagyomány lett belőle, hogy kevés kivétellel, mindíg ez van)
E. : Bevásárlás
V.:

Vasárnap

R.: Kakaó, vajas kifli, vaj, méz, lekvár, gyümölcslé
E.: Párolt rizs, tejfölös zöldségek, rántott szójaszeletek
V.:

Miért nincsenek receptek?

Az ok egyszerű. Addig általában már nem jutok el, hogy leírjam őket, de lealább elfogynak nap-mint nap. Igyekszem magam tartani a menühöz, de néha változtatni kényszerülök. Pld. a túrós tészta csak nekem jött be, ezért másnap krumplis lett a kifőzött maradékból, két nap múlva pedig túróval tültütt zsemle a maradék túróbólo, úgy ízlett mindenkinek. Igyekszem amjd a recepteket is feltenni a gyerekek és magam miatt, de már az is nagy eredmény, hogy így sikerül főzmöm és a kajákat meg is eszik.

2011. február 6., vasárnap

Heti menü-2010. február-02

A tízórai és az uzsonna általában, gyümölcs, joghurt, túrókrém szokott lenni, ezt külön nem írom le.

Hétfő

R.: Tej, gabonapehely
E.: Körte-alma leves, krumplipüré, pirított csirkemáj
V.: Virsli, kenyér, mustár, majonéz

Kedd

R.: Tejeskávé, vaj, lekvár, méz, péksütemény, gyümölcslé
E.: Májgaluskaleves, túrós tészta (na erről kiderült, hogy a kicsik sem szeretik :-()
V.:Tejbegríz, kakaó

Szerda

R.: Tea, rántotta, sült szalonna
E.: Kelkáposztafőzek, fasírt
V.: Krumplis tészta

Csütörtök

R.: Tea, kenyér, vaj, felvágott v. szalámi, sajt
E.: az előző napok maradékai
V.: ua mint az ebéd

Péntek

R.: Tea, kenyér, körözött, alma
E.: borsóleves
V.: túróval töltött zsömle

Szombat

R.: Tea, bundáskenyér ( valahogy hagyomány lett belőle, hogy kevés kivétellel, mindíg ez van)
E. :szlivalekváros gombóc a fagyasztóból
V.: tejberizs

Vasárnap

R.: Kakaó, vajas kifli, vaj, méz, lekvár, gyümölcslé
E.: Hamis gulyásleves (úgy látszik ez is hagyomány lett), lekváros piskótatekercs
V.: Vajban sült csirkecombok majorannával, krumplipüré.