2012. január 25., szerda

Kertes ötletek - FÁK



Ebben az évben az a tevünk, hogy komolyabban foglalkozunk már a kerttel. Mégpedig a zöldséges-gyümölcsös résszel. nem mintha a többire nem férne ráa  töródés, de ez most a család élelmezése szempontjából fontosabbnak lártszik. Éppen ezért teljesen el fog férni a konyhablogon az a néhány bejegyzés, ami a tárgyban születni fog. Azt nagyjából már tudjuk, hogy kb milyen zöldségnövényeket szeretnénk, és azt is, hogy még milyen gyümölcsfákat és bokrokat szeretnénk ültetni. Csak szépet is akrunk, nem csak finomat. Ezért néhány ötletet gyűjtök a közeljövőben hozzá, és egyik-másik az következő blogon nagyon is megnyerte a tetszésemet. Pld. a fákat körbeölelő tányérok régóta nagyon tetszenek. Most talán meg is tudom majd valósítani. :-)

2012/02. - Füstöltpárizsis tészta

Na ez úgy született, hogy sonkás tésztát szerettem volna főzni, de valaki megette a hűtőből... nem is értem, mert mikor kínálgattam, akkor nem kellett. Viszont volt füstölt pulykapárizsi, szeletelve, és az viszont nem akart fogyni, pedig nagyon finom egyébként. Tehát kényszerből készült abból, de ez sem rossz.

Füstöltpárizsis tészta

Hozzávalók:
- kb. 20 dkg szeletelt, majd csíkokra, kockákra vágott füstölt pulykapárizsi.
- 50 dkg szarvacskatészta
- olaj
- só
- tejföl
- reszelt sajt

Elkészítés:
Vizet forralunk és mikor felforrt, beletesszük a sót, az olajat és a tésztát. Megfőzzük, leszűrjük, stb. Ezt mindenkire rábíznám, nem részletezem.

Mikor odatettük a vizet, utána rögtön felteszzük forró olajba pirulni a párizsikockákat is. Mire megpirul, elkészül a tészta is, amire ráöntjük és összekeverjük.

Tálalás:

Tányérra szedjük a tésztát, meghintjük reszeltsajttal és tejföllel öntjük nyakon.

Jó étvágyat!

2012. január 24., kedd

2012/01 - Karalábéleves vajgaluskával

Nem rajongtam érte gyerekkoromban. Sőt, kifejezetten utáltam, ezért nem is csináltam még sosem. Na jó, az is igaz, hogy nekem menzás emlékeim vannak erről az ételről...

De most volt otthon három gyenge, középnagy fehérkaralábém. Nagyon nem tudtam vele mit kezdeni, de nem akartam azt sem, hogy tönkremenjen. Ezért, elővettem Horváth Ilona szakácskönyvét, és megkerestem benne a receptjét. 

Meg is találtam és ígéretesnek tűnt, ezért kicsi változtatással belefogtam. A változtatás csak annyi.hogy egy kis fej hagymát vágtam alá.

Karalábéleves

Hozzávalók:
- 1 kis fej vöröshagyma
- 3 közepes fehérkaralábé (a lila is jó, csak kicsit markánsabb az íze, és ritkábban lehet mostanában kapni)
- 1 csapott evőkanál ételízesítő (sajnos enélkül nem esznek meg szinte semmit :-(()
- 1 evőkanál liszt
- 1 csokor petrezselyemzöld
- olaj

Elkészítés:
A karalábét megpucoljuk, megmossuk, apró kockákra vágjuk, max. 1 cm X 1 cm-esek legyenek. A megtisztított hagymát is felkockázom, és a forró olajon megdinsztelem. Azután hozzáteszem a karálábékockákat is és meghintem az ételízesítővel. Fedő alatt majdnem puhára párolom. Ekkor meghintem a liszttel, összekeverem és még egy-két percig pirítom, majd felöntöm kb. 1,5-2 liter vízzel. Beleteszem a felaprított petrezselymet is, és amíg felfő elkészítem a vajgaluskát. Dúsíthatjuk még felkarikázott virslivel is, de nálunk azt nem mindenki szereti, ezért kihagyom.

Vajgaluska

Hozzávalók:

- 1 egész tojás
- 3 dkg vaj vagy margarin
- liszt, amennyit felvesz

A tojást a puha vajjal, vagy margarinnal kikeverjük, és hozzáadagolunk folytonos keverés mellett annyi lisztet, hogy keményebb galuskatésztát kapjunk. Vizes (én a levesbe mártom a kanalat mindíg) kanállal a forró levesbe szaggatjuk. Nagyon picit kb 1 percig főzzük, és kész. Lehet tálalni.

Tálalás:

1. változat: Kiszedjük, és megesszük
2. változat: 1 ek. tejfölt teszünk a tányérra, és arra szedjük a levest.
3. változat: 1 ek tejföl, és 1 ek. reszelt trappista sajt kerül a tányér aljára és arra szedjük rá a forró levest.

Mindhárom változat finom, csak ajánlani tudom. Olyan gyorsan fogyott el, hogy kép nem is készült róla. Az majd legközelebb.

Jó étvágyat!

U.I.: Semmi köze, a menzán megszokott karalábéleveshez. Két külön világ.